Gondolkoztam milyen téma legyen a következő, aztán az jutott eszembe hogy leírom amit mostanában egyre többet hallani sajnos és ami ellen nem nagyon tudunk sajnos tenni, de nem szabad elkeseredni!
Betegségek. Ez egy elég tág fogalom, lehet ez egy egyszerű nátha, migrén vagy akár komolyabb is. Na én itt ma a komolyabb részéről fogok írni. Hát mögöttem elég hosszú kórtörténet áll. Nem szeretném nagyon kivesézni, úgyhogy ide csak azokat írom le amik engem és az egész életemet a legjobban megváltoztatták és megnehezítették/nehezítik. Egy éves koromban volt egy lázgörcsöm. 42 fokos lázam volt és anyukám nem bírta levinni, elkezdtem lilulni a kocsiba mikor már vittek be, rángatóztam és nem kaptam levegőt elég hosszú ideig. Anyukám mentette meg az életem azzal, hogy ahogy szaladt fel velem a kórház lépcsőjén rázott és így felsírtam. De ezt az egészet nem úsztam meg ennyivel. Lebénult az arcom jobb oldala és utána hónapokat töltöttem kórházban. Na ebből a lényeg, hogy görbe szájjal élem azóta is az életemet és persze sokat bántottak ez miatt. A környezetemben lévők és én is már megszoktam, de azért akadnak tapló emberek. A másik ami fontosabb volt az epekő műtétem 13 évesen, de igazából ez sem annyira érdekes. Mindig is beteges voltam,de nem tudták mitől ezért már mindenki azt hitte színlelek. Áprilisban volt egy mélyvénás trombózisom. Ezután pedig, ebből kifolyólag júniusban érkezett a telefon, hogy lehet hogy lupusom van, ami egy autoimmun betegség és gyógyíthatatlan. Ez be is igazolódott és azóta rengeteg gyógyszert szedek, járok vissza kontrollokra és befeküdni. Ennek a mellékhatásai a legrosszabbak igazából. Számomra a legrosszabb benne hogy kihullott a hajam. A végén már nagyon csúnya volt, szinte kopasz voltam. Azóta hál'istennek ez javult. Egy fodrász rendbe teszi most nekem remélhetőleg. Ez mellett a tüdőmmel is gebasz van, szóval mikor ezek így a nyakamba zúdultak először le sem tojtam, aztán ahogy telt az idő és láttam magamon a cuki kis mellékhatásokat úgy keseredtem el. Nem bírtam már a végén tükörbe nézni, aztán anyukámmal rendeltünk egy parókát ami kicsit vissza adta az életkedvem. Azóta már megszoktam ezt az egészet és mindenki elfogadta, figyelünk mindenre és igazából ennyi és így is tudok boldog lenni! Nem sajnálom magam, egyszerűen tudomásul vettem, túlléptem rajta lelkileg, mert úgy döntöttem erősebb leszek ennél és nem hagyom magam! Ez nem fogja elrontani az egész életemet, az életkedvem az amit nem adok azt nem veheti el! Szóval akik hasonló helyzetben vannak, diagnosztizáltak nála valamilyen betegséget vagy vele született bármi. Üzenem nektek hogy tessék erősnek lenni és bátornak, így is lehettek boldogok csak el kell fogadnotok. És a bántó szavakra ne figyeljetek, zárjátok ki vagy pedig magyarázzátok el a tudatlanoknak hogy mitől van ez és a végén kérdezzétek mg: Te képes lennél így élni és mégis boldogan mint én? Szerinted majd pont érdekel a véleményed? És hagyjátok ott. Ezután általában elgondolkoznak. Sajnálom hogy egyre több velem egykorúval történik ilyesmi. Nem lenne szabad ennyi idősen ilyennel szembenéznünk, viszont mi ettől válunk erőssé és kitartóvá! Írjon bárki nyugodtan továbbra is, adok tanácsot ha tudok, segítek csak írjatok! <3
u.i.: Nem túl sok a szöveg? Rakjak képeket? Félek hogy untatok mindenkit, aki esetleg olvas:/
